Történet

A MAGYAR ZOONÓZIS TÁRSASÁGRÓL

A Magyar Zoonózis Társaság 1992. szeptember 14.-én, Tengelicen tartotta első ülését, mely ülés keretein belül került sor a Társaság megalapítására is. Ugyanezen esemény szolgáltatott alkalmat a 13 tagú Választmány tagjainak megválasztására. Ekkor kerültek megfogalmazásra azok a célok, feladatok, amelyek

jelenleg is a Társaság működésének alapjául szolgálnak.

A Magyar Zoonózis Társaság Elnökségének jelenlegi tagjai:

Dr. Tuboly Sándor elnök

Dr. Korzenszky Emőd főtitkár

Dr. Melles Márta

Dr. Krisztalovics Katalin

A Társaság folyamatosan részt vesz abban a gyakorlati, tudományos és ismeretterjesztő munkában, amely a zoonózisok felismerésével, diagnosztizálásával, valamint a gyógykezelés és megelőzés megszervezésével foglalkozik, mind a közegészségügy, mind az állategészségügy területén. Tudományos rendezvényeket és továbbképzéseket szervez, a tagok külföldi rendezvényeken való részvételét segíti elő. A feladatok között szerepel továbbá a szakmai képzettség színvonalának emelését szolgáló kiadványok létrehozása, terjesztése, valamint ösztöndíjak nyújtása. Aktívan vesz részt a hazai közvélemény formálásában és tájékoztatásában.

A fenti feladatok, célok megvalósítása érdekében a Társaság a tagokkal való egyeztetés után javaslattevő és véleményező tevékenységet fejt ki a zoonózisokkal kapcsolatos koncepciók, döntések, fejlesztések, jogszabályok, állásfoglalások kidolgozásában és módosításában. A már meghozott döntésekre, szabályozásokra vonatkozó tapasztalatait, javaslatait, tagjai véleményét folyamatosan eljuttatja az illetékes szervekhez. Intézkedéseket kezdeményez az állami és társadalmi szerveknél a zoonózisok forrásának felderítésére irányuló orvosi és állatorvosi munka összehangolására, a zoonózisok vizsgálatát végző diagnosztikai intézmények működésének koordinálására. A Magyar Zoonózis Társaság törekszik a zoonózisok laboratóriumi diagnosztikájában alkalmazott módszerek egységes használatára és értékelésére a közegészségügy és az állategészségügy területén, ennek érdekében szoros együttműködést alakít ki mindazokkal, akik a fenti célok megvalósításában érdekeltek.

A Magyar Zoonózis Társaságnak jelenleg több mint 400 tagja van, amely tagok főleg orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek, valamint biológiai szakképesítésű, vagy egyéb, hasonló irányú felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek. A tagok sorába nem egy professzor, vagy egyéb magas tudományos fokozatot elért tudós tartozik.

A Társaság az első tudományos ülését még az alapítás évét követő esztendőben szervezte Komárom-Esztergom megyében, és azóta is minden évben legalább 2 alkalommal kerül sor tudományos konferencia megrendezésére. Általában év első felében a Rudnai - Kemenes ülésre, a másodikban a Szent-Iványi - Binder napokra látogathatnak el a tagok. Az utóbbi, immár több napos, rendkívül sikeres rendezvény, mely számos nagy nevű előadót vonultat fel, nagy számú hallgatóság előtt. Hagyomány, hogy minden évben más-más megye ad otthont a rendezvénynek. A programot jó hangulatú kirándulások, vacsorák és fogadások tarkítják. Az egyik ilyen tudományos ülés szolgáltatott alkalmat a Hőgyes - Aujeszky emlékplakett megalapítására, melyet minden évben odaítélnek a Magyar Zoonózis Társaság egy tagjának a szervezetben végzett kiemelkedő munkája jutalmául.

A Magyar Zoonózis Társaság a jövő évben ünnepli megalapításának 15. Évfordulóját.